A tervezett törvényjavaslat meghosszabbítja azokat az intézkedéseket, amelyek a rövidített munkaidőre és bérkompenzációra, valamint a munkahelyek védelmére vonatkoznak, továbbá rendelkezik az egészségügy és a szociális intézmények finanszírozásáról.
Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szerdán 122-vel 4816-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Kedden még 136 új esetről számoltak be. Két új haláleset történt, így a járvány eddigi áldozatainak száma 144-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül
63-an vannak kórházban, közülük tizenhármat ápolnak intenzív osztályon.
Az aktív fertőzöttek száma 1400.
Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén elmondta: heti viszonylatban harmadik hete csökken az új koronavírussal fertőzöttek száma az országban.
A fertőzöttek aránya 5,2 százalékkal esett vissza múlt héthez képest, a kórházi ellátásra szoruló betegek száma pedig 13 százalékkal csökkent az aktív fertőzöttek számához viszonyítva. Nőtt azonban a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma, 1,71 százalékkal a múlt héthez képest - mondta a politikus.
Horvátországban az elmúlt 24 órában
232-vel nőtt, és elérte a 15 572-t az azonosított fertőzöttek száma.
Kedden 204 új esetről számoltak be. Négy idős, krónikus beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 262-re nőtt, 14 111-en viszont már meggyógyultak. Kórházban kezelnek 266 beteget, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
Az aktív betegek száma 1200, és 9329 ember van hatósági karanténban.