Podoljak elmondása szerint
Zelenszkij és Jermak számára a kijevi Feofanija klinikán megteremtették a hivatalának ellátásához szükséges munkakörülményeket.
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint
az elnöki hivatal több más munkatársa is elkapta a Covid-19 betegséget.
Az ukrán államfő egyik szóvivője elmondta: Zelenszkij azért döntött úgy, hogy kórházba vonul, hogy megfelelően elszigetelje magát, és ne fertőzzön meg senkit.
A szóvivő szerint az elnök egészsége nincs komoly veszélyben.
Zelenszkij hétfőn számolt be róla, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.
Úgy tudni, hogy a napokban
Az ukrán törvényhozás tagjai közül már többtucatnyian fertőződtek meg koronavírussal.
Zelenszkij felesége és hétéves fia a nyáron átesett a fertőzésen.
Ukrajnában szeptember végén kezdett el meredeken emelkedni a koronavírus-fertőzöttek száma, és októberben, illetve novemberben sem csökkent a járvány terjedésének üteme. A kijevi kormány válaszul számos óvintézkedést meghosszabbított az év végéig.
A kabinet szerdán országos vesztegzárat rendelt el a hétvégékre.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter csütörtökön elmondta, hogy
az elmúlt 24 órában 11 057 fertőzöttet regisztráltak, ami újabb napi rekord, és további 198 koronavírusos beteg halt meg.
Ukrajnában ezzel félmillió fölé, 500 865-re emelkedett az eddig megfertőződöttek száma, illetve 9145-re a halálos áldozatoké.