Koronavírus-járvány
Romániában meghaladta a 15 ezret a járvány áldozatainak száma
A kórházakban szinte minden rendelkezésre álló hely foglalt.
2020.12.25 16:43MTIRomániában meghaladta pénteken a 15 ezret a koronavírus-járványnak tulajdonított halálesetek száma, a kórházban ápolt fertőzötteké ugyanakkor - október közepe óta először - tízezer alá csökkent.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki jelentése is azt igazolta, hogy csökkenőben van a fertőzések terjedési üteme Romániában: az utóbbi napon 3812 új esetet diagnosztizáltak. Ez 75 százaléka az elmúlt két hét átlagának, a 111 újabb haláleset pedig 80 százaléka az utóbbi időszak átlagának.
Az ismert aktív fertőzöttek száma a november 27-én jegyzett 120 ezres csúcsról mostanig 67 ezerre csökkent, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás azonban csak lassabban enyhül: az akkori 13 ezerről csak mostanra esett tízezer alá a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig gyakorlatilag nem csökken, már egy hónapja 1200 felett stagnál, így továbbra is szinte minden rendelkezésre álló hely foglalt.
Romániában a hatóságok nem szigorították, de nem is enyhítették a járványügyi óvintézkedéseket az ünnepek idejére. Karácsonykor és szilveszter éjszaka is érvényben marad a kijárási tilalom 23 és hajnali 5 óra között, a templomokban ezért az elmaradó éjféli liturgiák helyett már csütörtök este megtartották a Jézus születését köszöntő szertartásokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06